A keleti és a nyugati kultúra ötvözetéből született meg a hellenizmus. A klasszikus antik görög filozófia végét , felbomlását jelentette, tulajdonképpeni világa a Kelet, ahol kivirágzott, onnan terjedt át Nyugatra, előbb Görögországba, majd a Római Birodalomba. Alexandrosz idején nagyszámú görög vándorolt Keletre-Egyiptomba, Mezopotámiába- építeni, kutatni és tanítani. Roppant gyors gazdasági és kulturális felemelkedés indult meg. Az egyiptomi Alexandria világtörténelmi hírnévre emelkedett. Olyan koponyák tanultak, tanítottak és dolgoztak Alexandria tudományos intézeteiben mint Ptolemaiosz, Euklidész, Arkhimédesz. A szakadatlan háborúskodás, a birodalmi határok szüntelen változása, a nagy társadalmi mobilitás és vérkeveredés fellazította a családi, nemzetiségi és állami kapcsolatokat, az egyén elbizonytalanodott, a sors kiszámíthatatlanná lett. Az egyének szabadsága formálissá vált, mert mindinkább a vak szükségszerűséggel érvényesülő gazdasági-társadalmi erők játékszerének érezték magukat. Előtérbe kerültek az élet nagy kérdései: élet és halál, az élet értelme, hogyan éljen az ember, hol és hogyan találhat nyugalmat, boldogságot? A hellenizmus filozófiai iskolái- a sztoicizmus, az epikúreizmus és a neoplatonizmus- ilyen és hasonló kérdésekre keresték a válaszokat. Közös jellemzőjük a moralizálás, az erkölcsi kérdésekkel- a magatartással és a lelki élet problémáival való intenzív foglalkozás.
A hellenisztikus századokban a tudományos élet központja az egyiptomi Alexandria volt, de ott elsősorban szaktudományos kutatás folyt, miközben a filozófiai élet központja továbbra is Athén maradt.
A sztoicizmus irányzatának megalapítója a ciprusi Zénón volt. Tanításait egy níilvános csarnokban hirdette, innen származik a sztoikus kifejezés (stoa: csarnok). Filozófiájában hérakleitoszi, szókratészi és künikosz elemek ötvöződnek egymással.
A sztoikusok a természetes élet lényegét abban látták, hogy a bölcs ember alkalmazkodik a világegyetem örök törvényeihez. A világegyetem ugyan változik, de törvényei örökkévalóak: az örökké égő tűz, amely mértékkel változik. A lélek is tűz, a nagy világtűz része, s a törvény szabályozta életet kell természetesnek tartani és elfogadni.
Apatheiára, szenvedélymentességre van szükség ahhoz, hogy a belső megnyugvást elérjük, ami a szabadság lényege. Szabadság csak belül, a lélekben lehetséges. A bölcs ember ura önmagának és a helyzetének, nyugodt, megtalálta lelke békéjét, még a halállal is nyugodtan néz szembe. Ez a bölcs boldog. A sztoikus a filozófiát három részre osztották: logikára, fizikára és etikára. A híres gyümölcsöskert hasonlattal fejtették ki a három rész összetartozását: a logika a kerítés, a fizika a fa, az etika a gyümölcs. A filozófia gyümölcse az etika, azaz tanulj meg bölcsen, boldogan élni.
Zénón legismertebb követői Rómában léptek fel.
Seneca: A bölcs alkalmazkodik a világ törvényeihez, ezért ő szabadnak érzi magát, a tudatlan ellenáll, őt a sors magával vonszolja, ő szenved. Az élet ajándék, őrizd meg és tudd köszönettel visszaadni. Az embert a lélek teszi nemessé.
A sztoicizmus legnagyobb hatást elérő képviselője Epiktétosz volt. Művét, a Kézikönyvecskét, egy nagyszerű példázatgyűjteményt, tanítványai állították össze. Mindenekelőtt tudd megkülönböztetni a dolgok két csoportját, egyrészt azokét, amelyek hatamadban állnak, másrészt azokét, amalyek rajtad kívülállók, tehát nem állnak hatalmadban. Az első csoportba tartozókról te döntesz, irányíthatod alakulásukat bölcsen, helyesen. A második csoportba tartozókat, ha vannak, úgy fogadd el őket, ha nincsenek, akkor maradj közömbös velük szemben.
Légy tisztességes. Találd meg önmagad és cselekedj!
Marcus Aurelius római császár is a sztoikus filozófiának hódolt. Számára a filozófia életformát, magatartást jelentett. Sztoikus bölcsességgel vallott: minden körülmények között meg kell őrizni a lélek békéjét, ez a belső szabadság titka (lényege).
Démokritosszal ellentétben azt hirdette, hogy az atomok nemcsak függőlegesen, szabályosan zuhannak az űrben, hanem elhajlanak, vagyis pályájuk nem szigorúan determinált, hanem vannak véletlenek és lehetséges mozzanatok. A véletlenek megengedése teszi lehetővé az ember viszonylagos autonómiájának, szabadságának, választási lehetőségének a kigondolását. A világ dolgai az atomok mozgásától függnek. Az emberi élet célja a boldogság, elérésének feltétele a fájdalmak és félelmek elkerülése. Az ataraxia elérése a cél, vagyis tartózkodni kell mindenféle kellemetlenségtől, például politikától, a szerelemtől, mert ezek romboló szenvedélyeket válthatnak ki. A bölcs számára az egyetlen elfogadható kapcsolat az igazi, őszinte barátság. Epikurosz a filozófiát a lélek orvosának tartotta. Lucretius Carus tankölteményt írt Epikurosz nézeteiről. A filozófus-költő elbeszéli, hogy földünk joggal tett szert az „ anya” névre.
A pürróni kétely érvei közül a Sextus leírásában szereplő első négy: 1 ugyanazt a dolgot a különféle élőlények különféle módon érzékelik. 2. Ugyanazt a dolgot a különböző emberek is különféle módon érzékelik. 3. Az embernek több érzékszerve van és ugyanazt a dolgot a különböző érzékszervek eltérő módon ragadják meg. 4. Egy és ugyanazon dolgot különféle körülmények, állapotok között másként érzékeljük. Az érzékeléssel szembeni szkepszist természetesnek kell elfogadni.
Indíttatásuk szerint pogány filozófiák, melyek az élet elviseléséhez a bölcsességet, az apáthiát, az ataraxiát és a kételkedést ajánlották. A neoplatonizmus az első keresztény filozófia.
A neoplatonizmus kidolgozása Plótinosz érdeme. Műve: Ennaszok. Alapgondolata a platóni bölcselet és a Krisztus által képviselt új hit összekapcsolása.
Filozófiai rendszerének három alapkategóriája: „egy”- „ész”- „világlélek”. Az „Egy” az első principíum, az egyisten kifejezője, a tiszta szellemiség, emberi értelemmel megragadhatatlan, róla semmi nem állítható biztosan. Nem „teremtője” a világnak, hanem alapja, ősforrása, ősoka. A világ emanáció( kiáramlás) eredményeként jött létre, mint a napfény kiáramlik a Napból. Így áramlott ki az „Egy”-ből (az eszme, az idea) és a „Világlélek” (a tágabb ideák világa), amely kapcsolatot teremtett a transzcendens és a földi világgal, az anyaggal. Az ember lélek és test. A lélek ( a Világlélek része) szubsztanciális és halhatatlan. A test halandó, minden rossz forrása a lélek börtöne. Az emberi lélek egyesülése az anyagi testtel lealacsonyítja a lelket, az anyagi testtől való megszabadulás, a megváltás, a lélek megtisztulása, felemelkedése és visszatérése a Világlélekhez,az Egyistenhez. A hellenisztikus-római kultúra jelentette az átmenetet az elgörögösödött Kelet és a későbbi nyugati kultúra között. Egy hatalmas világbirodalommá fogta össze az itáliai népeket.