A hellenisztikus filozófiák:

sztoicizmus, epikureizmus, szkepticizmus, újplatonizmus

A keleti és a nyugati kultúra ötvözetéből született meg a hellenizmus. A klasszikus antik görög filozófia végét , felbomlását jelentette, tulajdonképpeni világa a Kelet, ahol kivirágzott, onnan terjedt át Nyugatra, előbb Görögországba, majd a Római Birodalomba. Alexandrosz idején nagyszámú görög vándorolt Keletre-Egyiptomba, Mezopotámiába- építeni, kutatni és tanítani. Roppant gyors gazdasági és kulturális felemelkedés indult meg. Az egyiptomi Alexandria világtörténelmi hírnévre emelkedett. Olyan koponyák tanultak, tanítottak és dolgoztak Alexandria tudományos intézeteiben mint Ptolemaiosz, Euklidész, Arkhimédesz. A szakadatlan háborúskodás, a birodalmi határok szüntelen változása, a nagy társadalmi mobilitás és vérkeveredés fellazította a családi, nemzetiségi és állami kapcsolatokat, az egyén elbizonytalanodott, a sors kiszámíthatatlanná lett. Az egyének szabadsága formálissá vált, mert mindinkább a vak szükségszerűséggel érvényesülő gazdasági-társadalmi erők játékszerének érezték magukat. Előtérbe kerültek az élet nagy kérdései: élet és halál, az élet értelme, hogyan éljen az ember, hol és hogyan találhat nyugalmat, boldogságot? A hellenizmus filozófiai iskolái- a sztoicizmus, az epikúreizmus és a neoplatonizmus- ilyen és hasonló kérdésekre keresték  a válaszokat. Közös jellemzőjük a moralizálás, az erkölcsi kérdésekkel- a magatartással és a lelki élet problémáival való intenzív foglalkozás.

A hellenisztikus századokban a tudományos élet központja az egyiptomi Alexandria volt, de ott elsősorban szaktudományos kutatás folyt, miközben a filozófiai élet központja továbbra is Athén maradt.

 

1. A hellenizmus egyik legnagyobb hatású filozófiai irányzata a sztoicizmus

 

A sztoicizmus irányzatának megalapítója a ciprusi Zénón volt. Tanításait egy níilvános csarnokban hirdette, innen származik a sztoikus kifejezés (stoa: csarnok). Filozófiájában hérakleitoszi, szókratészi és künikosz elemek ötvöződnek egymással.

A sztoikusok a természetes élet lényegét abban látták, hogy a bölcs ember alkalmazkodik a világegyetem örök törvényeihez.  A világegyetem ugyan változik, de törvényei örökkévalóak: az örökké égő tűz, amely mértékkel változik. A lélek is tűz, a nagy világtűz része, s a törvény szabályozta életet kell természetesnek tartani és elfogadni.

Apatheiára, szenvedélymentességre van szükség ahhoz, hogy a belső megnyugvást elérjük, ami a szabadság lényege. Szabadság csak belül, a lélekben lehetséges. A bölcs ember ura önmagának és a helyzetének, nyugodt, megtalálta lelke békéjét, még a halállal is nyugodtan néz szembe. Ez a bölcs boldog. A sztoikus a filozófiát három  részre osztották: logikára, fizikára és etikára. A híres gyümölcsöskert hasonlattal fejtették ki a három rész összetartozását: a logika a kerítés, a fizika a fa, az etika a gyümölcs. A filozófia gyümölcse az etika, azaz tanulj meg bölcsen, boldogan élni.

Zénón legismertebb követői Rómában léptek fel.

 

Seneca: A bölcs alkalmazkodik a világ törvényeihez, ezért  ő szabadnak érzi magát, a tudatlan ellenáll, őt a sors magával vonszolja, ő szenved. Az élet ajándék, őrizd meg és tudd köszönettel visszaadni. Az embert a lélek teszi nemessé.

A sztoicizmus legnagyobb hatást elérő képviselője Epiktétosz volt. Művét, a Kézikönyvecskét, egy nagyszerű példázatgyűjteményt, tanítványai állították össze. Mindenekelőtt tudd megkülönböztetni a dolgok két csoportját, egyrészt azokét, amelyek hatamadban állnak, másrészt azokét, amalyek rajtad kívülállók, tehát nem állnak hatalmadban. Az első csoportba tartozókról te döntesz, irányíthatod alakulásukat bölcsen, helyesen. A második csoportba tartozókat, ha vannak, úgy fogadd el őket, ha nincsenek, akkor maradj közömbös velük szemben.

Légy tisztességes. Találd meg önmagad és cselekedj!

Marcus Aurelius római császár is a sztoikus filozófiának hódolt. Számára a filozófia életformát, magatartást jelentett. Sztoikus bölcsességgel vallott: minden körülmények között meg kell őrizni a lélek békéjét, ez a belső szabadság titka (lényege).

 

2. Az epikureizmus megalapozója Epikurosz bevezette az „ elhajlás” gondolatát

 

Démokritosszal ellentétben azt hirdette, hogy az atomok nemcsak függőlegesen, szabályosan zuhannak az űrben, hanem elhajlanak, vagyis pályájuk nem szigorúan determinált, hanem vannak véletlenek és lehetséges mozzanatok. A véletlenek megengedése teszi lehetővé az ember viszonylagos autonómiájának, szabadságának,  választási lehetőségének a kigondolását. A világ dolgai az atomok mozgásától függnek. Az emberi élet célja a boldogság, elérésének feltétele a fájdalmak és félelmek elkerülése. Az ataraxia elérése a cél, vagyis tartózkodni kell mindenféle kellemetlenségtől, például politikától, a szerelemtől, mert ezek romboló szenvedélyeket válthatnak ki. A bölcs számára az egyetlen elfogadható kapcsolat az igazi, őszinte barátság. Epikurosz a filozófiát a lélek orvosának tartotta. Lucretius Carus tankölteményt írt Epikurosz nézeteiről. A filozófus-költő elbeszéli, hogy földünk joggal tett szert az „ anya” névre.

3. A hellenisztikus korszak harmadik jelentős filozófiai irányzata a szkepticizmus, melyet az eliszi Pürrón dolgozott ki

 

A pürróni kétely érvei közül a Sextus leírásában szereplő első négy: 1 ugyanazt a dolgot a különféle élőlények különféle módon érzékelik. 2. Ugyanazt a dolgot a különböző emberek is különféle módon érzékelik. 3. Az embernek több érzékszerve van és ugyanazt a dolgot a különböző érzékszervek eltérő módon ragadják meg. 4. Egy és ugyanazon dolgot különféle körülmények, állapotok között másként érzékeljük. Az érzékeléssel szembeni szkepszist természetesnek kell elfogadni.

 

4. A sztoicizmus, az epikureizmus és a szkepticizmus filozófiai irányzatai i.e. azaz Krisztus születése előtt keletkeztek, Athénben, aztán települtek át Rómába.

Indíttatásuk szerint pogány filozófiák, melyek az élet elviseléséhez a bölcsességet, az apáthiát, az ataraxiát és a kételkedést ajánlották. A neoplatonizmus az első keresztény filozófia.

 

A neoplatonizmus kidolgozása Plótinosz érdeme. Műve: Ennaszok. Alapgondolata a platóni bölcselet és a Krisztus által képviselt új hit összekapcsolása.

Filozófiai rendszerének három alapkategóriája: „egy”- „ész”- „világlélek”. Az „Egy” az első principíum, az egyisten kifejezője, a tiszta szellemiség, emberi értelemmel megragadhatatlan, róla semmi nem állítható biztosan. Nem „teremtője” a világnak, hanem alapja, ősforrása, ősoka. A világ emanáció( kiáramlás) eredményeként jött létre, mint a napfény kiáramlik a Napból. Így áramlott ki az „Egy”-ből (az eszme, az idea) és a „Világlélek” (a tágabb ideák világa), amely kapcsolatot teremtett a transzcendens és a földi világgal, az anyaggal. Az ember lélek és test. A lélek ( a Világlélek része) szubsztanciális és halhatatlan. A test halandó, minden rossz forrása a lélek börtöne. Az emberi lélek egyesülése az anyagi testtel lealacsonyítja a lelket, az anyagi testtől való megszabadulás, a megváltás, a lélek megtisztulása, felemelkedése és visszatérése a Világlélekhez,az Egyistenhez. A hellenisztikus-római kultúra jelentette az átmenetet az elgörögösödött Kelet és a későbbi nyugati kultúra között. Egy hatalmas világbirodalommá fogta össze az itáliai népeket.

Oldal: Filozófia: A hellenisztikus filozófiák
Érettségi feladatok - © 2008 - 2024 - nikolett-nagy.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat